Cím

"Ha sírni látod a bohócot, tudd meg, hogy miattad sír: arcán gördül végig minden, MIT A SZÍVE MÁR NEM BÍR...." /Annalíz küldte/
A képek nem feltétlen illeszthetőek az íráshoz. Vagy igen, vagy csak vannak. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

2017. július 25., kedd

A gazembereknek jogaik vannak

Eszembe jutottak az esztendeje történtek. Igazság az, már korábban is eszembe jutott,
hogy megírom a befejezését is, de mindig csak halasztottam. Merthogy ez egy olyan befejezés aminek nincs befejezése. Csak vége van! Számomra vége van!
Kicsit fura vége. De vége! Olyan a vége is mint az egész közélet. Nem igazán érthető és nem igazán logikus. Mindjárt megmagyarázom.

Most megint időszerű volt észbe venni, egyrészt az idei szállásunk okán, amiről csak jókat mondhatok, ami szöges ellentéte volt a tavalyinak. (Gyopárosfürdőn. Ott a fenti fotón.)
A tavalyi ugye egy "drágagyi" volt, ez pedig megérte az árát!
A másik történés amiért újra elővettem a sztorit, az pedig a rabosított jó szándékú hacker aki nem átallotta feltárni, majd segíteni a BKV munkáját. Bár az igazsághoz tartozik, azért nem vagyunk egy súlycsoport a sráccal, engem nem hurcoltak el, nem rabosítottak az ügyemben. Még! Van időm. Gondolom a hatóságoknak is.
Visszatérve a dolgomra, az eredeti témámra!
Nyilván már nemigen emlékszik bárki is arra az írásra, ezért belinkeltem. Természetesen nem csak itt téptem a bagólesőm, hanem megtettem a szükséges lépéseket is.
Több irányba is!
Ezeket az irányokat már nem nevesítem. Minek? Elég a végkövetkeztetés. Volt amelyik értesített, hogy áttette illetékesség végett, ez legalább korrekt. Volt amelyik azóta sem válaszolt. És volt amelyik, ez a legfőbb szerv, válaszolt. Nos a helyzet az, hogyha ezt a választ vetem össze a nem válasszal akkor a nem válaszoló kerül ki győztesen!
Ugyanis a válasz lényege az, panaszom kivizsgálták és -mindenféle rendelkezések, paragrafusok citálása mellett közölték- annak eredményéről az őket terhelő titoktartási kötelezettség és a bepanaszolt hozzájárulása híján, tájékoztatást én nem kaphatok.
Magyarra lefordítva!
A hatóságot titoktartás kötelezi, a bepanaszoltnak meg jogai vannak!
Ez így is van rendjén! De!
Ha csak annyi választ kapok, -panaszát megalapozottnak találtuk s a bepanaszolt ellen eljárunk, akkor én már maximálisan elégedett volnék.
Így viszont? Így ez egy nesze semmi, baszd meg jól! (már elnézést)
Végkövetkeztetés? A hivataloknak kötelezettségeik vannak, a gazembereknek jogaik (meg pénzük jogászra) nekem meg jár a pofám, tehát igazam van. Hurrá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése